Az ásatások során, az Indiai szubkontinens északnyugati részén hat kiemelkedően fejlett várost azonosítottak, melyeknek létrejöttét i. e. 2500-1800 körülire tették. Ezek a városok (Harappa, Mohendzsodaro, Cshanhudaro, Lothal, Kálibángán, Banawáli) kiemelkedtek a bronzkor hasonló létesítményei közül mind szervezettség, mind a leletanyagok gazdagsága szempontjából. A rendkívül fejlett közigazgatási és állami élet eseményei mellett, vallási szereplők különböző ábrázolásai kerültek elő, amelyek közül sokat Siva, Durgá, Jama, vagy az istenként tisztelt szikomorfa korai ábrázolásával azonosítottak. A leletek között találhatók a sivalinga szobrai is, amelyek a mai napig Siva templomaiban található kultikus tárgyak legfontosabb elemei. A szvasztika, mint a nap szimbólumának ábrázolása is erre a korra vezethető vissza, amely a mai napig megtalálható a dzsainista, hinduista, buddhista jelképek között.

 

I. e. 1800 körül a természeti környezet változása, az árja törzsek sorozatos betörése a végét jelentette ennek a civilizációnak.

 

I. e. 1800-tól az indoárják betelepülése nem csak a termelési és gazdasági rendszert, hanem a vallási életet is alapjaiban változtatta meg. Az eredendően állattenyésztő, írásbeliséggel nem rendelkező, nomád népek magukkal hozták isteneiket, mítoszaikat, melyek között a legfontosabb a szájhagyomány útján terjesztett Védák, himnuszok gyűjteménye. Alapvetően ezek alapozták meg a később brahmanizmusnak nevezett vallási világnézetet, és amelyeket később a bráhmanákkal, upanisadokkal, aranjakákkal egészítettek ki. Az árják istenei között jelenik meg Indra, Varuna, Szúrja, Rudra, Visnu és Agni (→ Hindu pantheon).

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia