A hívők, életük során, életkoruknak és kasztjuknak megfelelő, kötelező liturgikus eseményeken esnek át, amelyet a papok (brahmanák) szolgáltatnak ki.

 

A hinduknak életük során célkitűzéseket (purusárthák) kell megfogalmazniuk. Ezek a célkitűzések a vallás és a társadalmi elvárások alapján szigorúan szabályozottak.

 

Dharma, az igazságosság elmélete. A tetteknek igazságosaknak és erőszakmentesnek kell lenniük, a szakrális törvények előírásainak megfelelően.

Az anyagi jólétre való törekvés (artha). Ez a célkitűzés eltökéltségre és arra tanít, hogy az embernek nem szabad meghátrálnia a nehézségek előtt, önmaga és családja boldogulását kell szem előtt tartania.

A vágyak kielégítése (káma), beleértve a szexualitást is.

A megváltás (moksa) elérése, azaz az újjászületések körforgásából való megszabadulás akarása.

Ez a négy életcél a hinduk szinte valamennyi szertartásában központi szerepet játszik. Bár kezdetben a három felső kasztra vonatkoztak ezek az előírások, de minden kasztra érvényes a dharma, a lopás elkerülése, az erőszakmentesség, a tisztaság és az érzékszervek feletti uralom törvénye.

 

Az életcélok megvalósításához megfelelő életmód szükséges, amely a felső három kaszt számára kötelező. Ezek az életmóddal kapcsolatos előírások a következők:

 

Szertartásaikat gazdagon faragott templomaikban végzik, a fő helyen az általuk elsőként tisztelt isten szobrával, akinek ételeket, virágokat, illatosítószereket, gyertyákat és keneteket ajánlanak fel. Az istenek számtalan cselekedetét és megnyilvánulását ünneplik, gazdag rítusok sorozatát építve ki a hívők körében. Az élet maga is szent megnyilvánulás, így természetesnek veszik, hogy a vallási áhítat annak minden percében jelen van.

Azonban a brahmanáktól kiszolgáltatott 16 szentség (szanszkára) kötelezően csak a magasabb kasztok férfi tagjaira vonatkozik: névadás, első szilárd étel fogyasztása, első kimenetel a házból, első hajvágás. Rituálé keretében viszik el a brahmana tanítómesterhez, hogy a védákat tanulmányozhassa, majd onnan a hazatérés szentségével távozik a világi életbe. A házasság szentsége, és azt követően a férfiutódok biztosítása újabb szentség felvételét jelenti, majd a terhesség alatt a magzatot óvó szertartások következnek. A végső szentség felvétele a hindu temetés, a hamvasztás alatt történik. A szertartások azonban itt nem érnek véget. A holtak szellemének felajánlott áldozatokkal biztosítják az elhunyt bejutását az ősök nagy szellemi közösségébe, majd a gyászév letelte után évente mutatnak be áldozatokat a felmenőknek, a dédapáig bezárólag. A hamvasztás után önmaguk rituális megtisztításáról is gondoskodnak.

 

A szertartások tisztaságának megőrzése és pontos lefolytatása érdekében papok (brahmanák) jelenlétére van szükség, akiket mindezen szolgáltatások igénybevételekor gazdagon megjutalmaznak, megvendégelnek. Ennek is köszönhető, hogy az idők folyamán hatalmukat rendkívüli módon megszilárdították. A brahmanák szigorú jelenléte a társadalmi élet minden szintjén - a falusi kisközösségektől a királyi udvarig - magában hordozta egyrészt a társadalmi szerkezet nagyfokú ismeretét, amelyet a kasztrendszer kifejlődése csak elősegített, másrészt a manipulatív szándékot a hatalmi pozíciók megragadására. A szektás vagy ősi vallások beolvasztásával a brahmanák befolyásuk alá tudták vonni a különböző, a széles néprétegek között felbukkanó vallási áramlatokat, így ennek is köszönhető a hindu vallásrendszer rendkívüli gazdagsága. A brahmanák hatalmát és öröklődő előjogait azonban tekintélyük ellenére, időről időre bizonyos szellemi mozgalmak megkérdőjelezték (dzsainizmus, buddhizmus). A kasztrendszer és a rendkívüli hagyománytisztelet megkönnyítette a brahmanák harcát ezekkel a törekvésekkel szemben, így ez a kaszt a mai napig az indiai társadalom legbefolyásosabb rétege.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia