Az időfogalom az ind filozófia és a hindu mitológia egyik legfontosabb pillére. Egyrészt elhelyezi az embert a végtelen időben, másrészt hatalmas mértékeivel rávilágít annak időben sodródó, esendő voltára.

 

A mitológiai felfogás az Egyetlen Isten megsokszorozódásaként értelmezi Brahma születését, amikor Visnu köldökéből lótuszlevélen megjelenik a teremtő Brahma, aki a világ dolgait hivatott megteremteni.

 

Az idő Brahma életének folyama, amely egymásba ágyazott ciklusok sorozatából áll.

Hossza száz Brahma-év, ami 311 040 000 000 000 emberi évnek (több mint háromszázezer-milliárd év!) felel meg.

Brahma egy napja a nappalból és az éjszakából áll. Az élet csak Brahma nappalai alatt lehetséges, ennek végén bekövetkezik a világvége, amely azonban csak egyetlen világrendszert érint, itt is csak az emberek lakta földet, az alvilágot és a menny alsó rétegét. Ezután hosszú Brahmá-éj következik, amelynek végén elkezdődik az új világ teremtése. A Brahma-nappal, a kalpa (aión) ezer világkorszakot (csatur-juga) foglal magába, amelyek időtartama 4 320 000 emberi év. A nagy világkorszakok kisebb részekre (jugák) bonthatók:

A Krita-korszakot a jog, az igazság és az erény jellemzi, de a korszak végén már feltűnik a rossz, a gonosz is. A további korszakok fokozatos erkölcsi romlása - dacára a korszakonként esetleg többször is megjelenő Visnu megtestesüléseknek - már megállíthatatlan. Visnu utolsó megtestesülése után, amikor majd lófejű harcosként (Kalki) felveszi a harcot a gonosszal, a földön megszűnik az emberi élet, és egy újabb Krita-juga veszi kezdetét. Amikor egy Brahma élete letelik, Siva elpusztítja a világot. Ekkor a teljes világ, az összes rétegével együtt megsemmisül, visszaalakul differenciálatlan ősanyaggá. Ebből a nyugalom hosszú időszaka után új, romlatlan univerzum keletkezik.

 

A világ mindenkori erkölcsi állapota tehát egyfajta szükségszerűség következménye, a gyakorlatban az idő, a korszak az, amely megszabja az erkölcs mibenlétét. Első látásra úgy tűnik, hogy a jugák törvénye a szabad emberi cselekvés ellen hat, azonban az emberi akarat (iccsha) és a megkülönböztetés képessége (vicsaksana) lehetővé teszi számára a produktív döntést a helyes élethelyzetek kialakítására. A hinduk úgy tartják, hogy a hanyatló korszakokban az istenek különösen jó oldalukat mutatják az emberek felé, hiszen tudják, hogy helyzetük nehéz.

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipédia